Tanulj meg kötni online!

2014. március 14.

tanulj_meg.png

Nem minden kötni vágyónak áll rendelkezésére bármely percben egy odaadó szupernagyi, aki a rántás elkészítésének levezetése mellett még kötni is megtanít, ha kell. Az alábbi oktató anyagok segítségével viszont jó eséllyel bárki megtanulhat kötni. Ha pedig szívesebben tanulnál kötni első kézből tőlünk, erre is van lehetőséged! Szoktunk kötős workshopokat tartani, iratkozz fel és azonnal értesítünk, amint indul tanfolyamunk. És most vágjunk bele!
 eszkozok_01.png 

Mire lesz szükséged?

A kötéshez iazából felszerelés szempontjából igazán nincs sok dologra szükség. Elég egy gombolyagnyi fonal és egy pár kötőtű a kezdéshez. Na jó, de milyen kötőtű?  gyenes, vagy körökötőtű? És milyen fonallal kezdjem? Gyapjú, vagy pamut, vastag, vagy vékonyabb? Első pillantásra talán zavarbaejtőek lehetnek ezek a kérdések, de ne aggódj, most mindent tisztázunk számodra!

A kezdő kötőtű 

Én évekkel ezelőtt 4-es (tehát 4 mm átmérőjű), egyenes kötőtűn tanultam meg kötni. Nem volt olyan rossz élmény, de így visszatekintve inkább kicsivel vastagabb tűt választottam volna. Kezdésnek egy 5-6 mm-es tűt ajánlanék inkább. Lehet körkötőtű, vagy egyenes típusú is. Kétvégű, zokni kötőtűt nem ajánlanám kezdőknek, nehogy véletlenül lecsússzanak a szemek a tű másik oldalán. Én fém kötőtűn tanultam, ami szerintem teljesen jó, de ha van bambusz, vagy fa kötőtűd, azzal még egyszerűbb lesz a dolgod, ugyanis kevésbé fognak csúszni rajta a szemek.

needles.png

1. Egyenes kötőtűk 2. Körkötőtű körben kötéshez, de egyensként is használható 3. Zokni kötőtűk, körben kötéshez és zoknikhoz

 

Milyen fonallal kezdj neki?

Ha újonnan vásárolsz fonalat a kötőtűdhöz, könnyű dolgod lesz. Ha van mondjuk egy 6 mm-es tűd, csak nézd meg a csomagoláson, hogy ugyanakkora tűhöz ajánlják a fonalat. Fontos, hogy mindig a metrikus méretet nézd, tehát azt a számot, ami mögött milliméter van. (Az amerikai számozás más, mint a metrikus.)

Ha otthon talált, csomagolás nélküli fonalból dolgoznál, (vagy esetleg nem tudod, hogy a nagyitól örökölt kötőtű egyáltalán milyen méretű), akkor se ess kétségbe. A használni kívánt kötőtűddel szúrj át egy darab papírt. Majd az így keletkezett lukon próbáld meg átfűzi a kiszemelt fonalat. Ha a fonal se nem szorul, se nem lötyög nagyon a papírlukban, akkor illeni fog a tűd vastagságához. Ha viszont nem fér át, vagy gyanúsan lötyög a lukban, másik fonal után érdemes nézned.

A fonal anyagát tekintve pedig igazán nem kell még eleinte nagy költségekbe verned magad. A legegyszerűbb fonalon is meg lehet tanulni kötni. A választásnál egy-két apróságra érdemes azért figyelni. Pamut fonalat semiképp sem ajánlanám kezdésnek, mert a szálak könnyen szétválnak egymástól. Ugyanígy az úgynevezett "kreatív", mindenféle bojtokkal, vagy rojtokkal díszített fonalakat is kerülném első körben.

 alap_technika_k_02.png

 

Alap technikák

Ha megvan a tűd és a hozzáillő fonalad, már bele is vághatsz a kötésbe! Azt ajánlom, elsőként ne akarj rögtön mintás pulcsit készíteni, hanem csak gyakorolj néhány sok sort. Miután nagyjából begyakoroltad az alap technikákat, és már nem kell minden szemnél gondolkodnod, hogy "jaj, hogy is volt", akkor érdemes nekiugrani egy kisebb, egyszerű projektnek. Eleinte lehet, hogy nagyon lassan fog menni, elvesztesz útközben néhány szemet, esetleg gyakran vissza kell majd bontani. De ilyenkor semmiképp se keseredj el! Mindenki így kezdte és a kötés is kicsit olyan, mint a biciklizés, vagy autó vezetés. Eleinte lassú, meg nehézkes, de sok gyakorlás után már szinte rutinszerűvé válik. Hagyj időt a kezednek, hogy megtanulja a mozdulatokat és aztán már csukott szemmel is menni fog! :)

Szemek felszedése

Fonal megvan, tű a kezedben, akkor vágjunk bele! Az alábbi videóban megmutatjuk, hogyan szedd fel a szemeket a kötés elkezdéséhez:

Milyen hosszú fonalat hagyj rá a szemek felszedéséhez?
A szemek felszedésénél érdemes kellő mennyiségű fonalat ráhagyni, nehogy a szemek felszedése közben kifuss a fonalból és akkor kezdheted elölről az egészet. De mennyi az ideális ráhagyás? Nos, erre többféle módszert lehet alkalmazni. Az egyik, egyszerű módszer az, hogy megfogod a fonalad és egyszerűen körbetekered a fonalat rajta annyiszor, ahány szemet kell felszedned. (lásd fenti kép) Erre még ráhagyhatsz egy biztonságos 10-15 cm-ert és nagyjából megfelelő lesz a hosszúság.

Szerintem amúgy a szemfelszedés koordináció szempontjából nehezebb, mint maga a szemek kötése, úgyhogy ne aggódj, ha eleinte lassan megy. És mivel ritkábban csinálja az ember, nehezebb is benne fejlődni. Én emlékszem, hogy volt időszak, mikor már nagyon jól tudtam kötni, de a szemfelszedés még mindig nagyon lassan ment. Szedj fel legalább 10 szemet a kötőtűdre! Ha ezzel megvagy, csak vedd át a jobb kezedben lévő munkát a balba és kezdhetsz is kötni, először a sima szem megtanulásával kezdjük!

A sima szem

sima_szem_rov.png

A sima szem az egyik legfontosabb és egyben legegyszerűbb szem. Érdemes több soron keresztül csak ezt gyakorolni és ha már jól megy, utána továbblépni a fordított szemre. Az alábbi videóban pedig láthatjátok, hogyan is kell csinálni:

Super, most pedig kösd végig mind a 10 felszedett szemed sima szemekkel.

Lusta kötés

How to Work Garter Stitch in KnittingHa már megy egy sima szem, akkor a két legfontosabb szem típusból az egyikkel már meg is vagy! Ha végigértél a soron, csak vedd át a jobb kezedben lévő munkát a balba és fordítsd meg! Máris elkezdhetsz kötni ugyanúgy, ahogy eddig. Ha végig, megint minden szemet simán kötsz, minden sorban, akkor egy szép, hullámos textúra rajzolódik majd ki a munkádon. Ezt a mintát hívjuk (az egyszerűsége végett) lusta kötésnek, vagy angolul garther stich-nek. Köss lusta kötéssel legalább 10 sort! 

A fordított szem

forditott_szem_rov02.png

Ha már megy a sima szem, jöhet a fordított! Ezt nekem egy kicsit nehezebb volt begyakorolnom anno, de lehet, hogy csak nekem. Ebből is sokat érdemes lekötni gyakorlásképp. Az alábbi videóban láthatjátok, hogyan kell:

Sima kötés

Ha a páratlan sorokat sima szemekkel, míg a páros sorokat fordított szemekkel kötjük, akkor Sima Kötést kapunk! (Ami nem utolsó sorban blogunk névadója is! :) Angolul stockinette stitch. A páratlan sorok a munka színét adják, míg a páros sorok a kötés visszáját (hátulját).

Képtalálat a következőre: „stocking stitch”

Ha mondjuk 6 sor sima kötést kellene most kötnöd, akkor azt így írná le egy minta:

  • 1. sor: S
    2. sor: F*
  • *-tól ismétlés még kétszer

Gyakorold a sima kötést is, legalább 20 sort köss így!

Szemek leláncolása

Ha már mindkét alap szem megy, akkor itt az ideje megtanulni, hogyan fejezed be a munkadarabot, azaz hogyan tudod leláncolni a szemeket:

Ha már megy a leláncolás is, akkor minden fontos alapot tudsz ahhoz, hogy nekikezdj az első, egyszerű projektednek! Ebben a blogbejegyzésünkben összegyűjtöttünk néhány szuper, egyszerű kezdő mintát! Sok sikert!

Szívesebben tanulnál személyesen tőlünk kötni?
Iratkozz fel induló workshopjaink egyikére!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://simakotes.blog.hu/api/trackback/id/tr525846362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.